alterBp: Budapest, másképp...

Ennek nincs semmi értelme.

2011-10-14T02:00:00.000+02:00

Ez itt Chewbacca.

Mivel mostanában szinte semmi időm nem volt Urbex-elni, és a hónapokkal ezelőttre tervezett titkos alterBp-projectet folytatni sem, ezért most kaptok egy marhára ide nem illő postot, mindenféle marhasággal, ami mostanában ebből a Budapest nevű lecsóból kifőtt.

Szerencsére egy party azért becsúszott, mivel olyan előadók jöttek, akiket ki nem mertem volna hagyni.

Aki ott volt, az tudja, hogy miért. :-)

Egyébként a fotókat (se most, se máskor) nem szoktam megbuherálni, nem is értek a retusáláshoz. Csak azért, mert volt, aki azthitte a blogra, hogy ezek Photoshop-kreációk. Lehet, hogy csinálok majd egy "hogyan készül?" postot is, bár kétlem, hogy sokakat érdekelne. Mindenesetre ha rákattintasz a képre, megtudhatod, hogy hogyan készült (blende, záridő, érzékenység) az adott kép.

Visszatérve a partyra, azthiszem ez mindent elárul:

:-)

Najó, azért nem mondhatom, hogy sikerült végig talajszinten maradnom..

Egy ismerősömnél (aki nem más, mint a Klónom) van egy ilyen kétezerforintos szálkás-színváltós-ledes lámpácska. Csodákat lehet vele művelni:

Egyik éjszaka, amikor erősen illuminált állapotban fotóztam a Nyugatinál, odajött hozzám egy kicsit furcsa emberke, és azt akarta, hogy fotózzam le őt is. Nem igazán örültem neki, hogy félbeszakítják a zenémet egy ilyen hülyeséggel, ezért megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy én nem szoktam humanoidokat fotózni (meg különben is!), de az arc már pózba is vágta magát... ezzel nem lehetett vitatkozni:

L'Existence Sans Signifiance

2011-08-16T23:24:00.008+02:00

Megvan az új kedvenc utcám. Vármegye utcának hívják, szűk, hangulatos, és ~~jó a segge~~ a Ferenciek terénél lakik.

Most egy elég szokatlan post következik...

Az embereknek van egy olyan idegesítő szokásuk, hogy léteznek. Ez idáig evidens. A probléma ott van, hogy létezni egy tégla is tud. Mi azonban az élet kincsével lettünk felruházva, ami már egészen más tészta; de élni egy meztelencsiga is tud, ahogy egy fűcsomó is, sőt, ha nagyon messzire akarunk távolodni a létezés felsőbb fokaitól, akár még egy egysejtű politikus is.

De mi az értelme az élettel megspékelt létezésnek?

Ha az önmagunknál egyszerűbb állatokat nézzük, az élet mindenkori célja egyetlen dolog: maga az Élet. Minden szerencsétlen élőlény elsődleges célja, hogy megállás nélkül zabáljon, hogy Életben maradhasson és kefélhessen, ezzel továbbgörgetve az Élet folyamatát.

kép: Patrick Hardin

A gondolkodó kétlábú tehát itt eljuthat arra a következtetésre, hogy az Élet lényege nem több, mint a pina és a rakottkrumpli.

L'süttage de la virslik auf der campfire

De mi az értelme egy olyan folyamatnak, aminek az egyetlen célja a folyamat fenntartása?

Nyilván itt is valami évmilliók alatt kialakuló mestermű lehet a cél - elég, ha magát a Földet vesszük példának, vagy a Naprendszert, ami még pár milliárd év múlva egy csodálatos szupernóvaként fogja beragyogni a galaxist.

De hová tart az önmagát szüntelenül fenntartó Élet? Miféle csodálatos mestermű születhet az eszik-baszik-meghal-eszik-baszik-meghal ciklus végkifejleteként, amit egyszer elkezdett egy tudattalan egysejtű, majd egy "kicsivel" később folytatták az első halak, kétéltűek, emlősök, aztán...

Várjunk csak... mintha valami fejlődésfélét vélnék felfedezni a sorok közt. Egy egyszerű kis mikroorganizmus elkezdett valamit, amiből később egyre bonyolultabb élőlények lettek... Talán igaza volt Darwin bácsikámnak? Ha évmilliók alatt is, de fejlődés történik, így mégsem pusztán egy végtelen, céltalan folyamat az Élet?

De hová vezethet ez a látszólag megmagyarázhatatlan dolog? Mi lehet az egész értelme?...

...TE VAGY AZ ÉLET ÉRTELME BAZDMEG.

Igen, Te.

Meg a barátnőd. Meg a barátaid. Meg én. Meg a szomszéd néni, aki a lottózással és abarátokközttel tölti ki létezése üres napjait, a sarkizöldséges, a járdán fekvő csöves, a rohadásszagú Laci bácsi, Albert Einstein, az anyád, az apád, a nepper, a gengszter, a kókler, a díler. Minden gondolkodni képes ember, aki valaha létezett.

Öntudattal rendelkezel. Nem is akármilyennel, olyan felfoghatatlanul észbontóan cseszettüldurvával. Több millió évnyi evés és kúrás végterméke, az Evolúció mesterműve vagy. Nem csak ösztönöket követsz mint a többi állat, hanem gondolkozol. Álmodozol. Tervezel. Koncepciókba rendszerezed az Univerzum jelenségeit, ezidáig nemlétező dolgokat hozol létre a képzelőerőddel, amiket aztán a két szép kezeddel áthelyezel a fizikai valóságba.

A folyamat ezáltal értelmet nyert: már nem csak önmagát tartja fent az Élet. Létrejött egy olyan valami, ami nem csak létezik, mint a tégla, nem csak fotoszintetizál, mint a politikus, és nem csak él, mint a meztelencsiga, hanem aktívan, állandó jelleggel változtat a körülötte lévő világon. De még ha nem is változtat rajta, felfogja, érzékeli, tapasztalja, értelmet keres a káoszban.

Az ember tehát nem más, mint az a mechanizmus, amivel az Univerzum megcsodálja önmagát.

Megdöbbentő, mi? Pedig van ilyen. Nem is kevés. Sőt, megsúgom, te is ezek közé a csodalények közé tartozol.

És mit csinálsz? Nézed azt a kibaszott monitort, és egy blogot olvasol, hogy szórakoztasson.

Nem élsz, csupán létezel, ahogyan mindenki körülötted, akik aköré építik az egész "életüket", hogy minél több pénzük legyen, hogy több hatalmuk legyen, hogy jobban csillogjon a kezükben a jájPhone, hogy többnek érezzék magukat másnál, hogy többször érezzék magukat jól, mint rosszul. Az ezek között lévő köztes időintervallumokat pedig próbálják habszivaccsal kitölteni, amihez nem kell többet tenni, mint leülni a világító doboz elé...

A csodalény tehát az Evolúció kikerülésével visszaamortizálta magát a meztelencsiga szintjére. Egésznap csúszol-mászol, munkába, iskolába, boltba, plázába, de mégsem jutsz soha sehová, csak jól összenyálazod az egész placcot.

Mint az állatok.

Csak mi már nem ételt zabálunk, amit előtte el kell kapni, hanem híreket, "tényeket", szenzációt, képeket, haszontalan információkat, amiket erkölcs vagy bármiféle kontroll nélkül tolnak az arcunkba. Mi meg szopjuk, mint Szandika a bőrkulacsot.

Hát nesze bazdmeg. Egyél.

Ma reggel egy befőttes üveget találtam az asztalomon. Felemeltem, és az ébredéses mosottfos állapotomban próbáltam ráfókuszálni a tartalmára, ami egyszer csak megmozdult...

Mint kiderült, ez a nemsemmi jószág ma a szívroham szélére kergette muteromat, amikor random átrongyolt a kertiasztalon. Ő viszont minden félelmét félretéve hősiesen befőttesüveget ragadott, és elkapta a szörnyeteget, gondolván: ez biztos jó fotótéma lesz dm-nek...

Beteg család? :-)

Nagy forma volt pókunk, és mit ne mondjak, sokkal jobb modell, mint azok az izgága humanoidok.
Úgy pózolt, mintha tudta volna, hogy fotózom. Be kell ismernem, miközben mintha egyenesen a szemeimbe bámult volna ez a mutáns creature, erős kisebbségi érzés fogott el: nekem csak kettő van...neki meg nyolc!

Ha már a kisebbségi érzésnél tartunk, egyhamar autentikus Dávid-vs-Góliát szituáció alakult ki, azzal a különbséggel, hogy Dávidnak igen szar napja volt.

(Mondtam, hogy szokatlan lesz a poszt...)

EXTERMINATE!

Egyébként puszta kiváncsiságból beneveztem az alterBp-t az idei Goldenblogra. Nyerni persze úgy sem fog, hiszen annyi agyonreklámozott, populáris fotóblog van, meg kisgyermekfotóblog, amit a sok anyuciapuci néz, hogy esélyem sincs ezek ellen versenyezni (és akkor még meg sem említettem a profi fotósok blogjait, amik egyszerűen jobbak mint ez), de kiváncsi vagyok, hogy meddig jut. 22-éig lehet szavazni, ha esetleg értékeled az oldalt vagy csak simán nem akarod, hogy a büdös kisbabák nyerjenek, szavazz bátran! :-)

The Angel of Death

2011-07-23T20:33:00.001+02:00

pusztulás..

alterBp: Reloaded

2011-04-09T15:34:00.002+02:00

Hosszú szünet után úgy érzem, lassan kezd visszatérni belém az ihlet...

Talán sokaknak meglepetést fog okozni, de a blog eddigi fotóit (a szombathelyiek kivételével) egy ismerősöm szanaszét törött pici amatőr gépével készítettem, amit - nem vicc - cipőfűzővel kellett az állványra kötözni, mert annyi helyen el volt törve. Emellett a legkevésbé sem éjszakai fotózásra volt tervezve, ezért a fotók nagyrésze úgy készült, hogy a gép korlátainak kerülgetésével telt az idő.

Március elején azonban megtörtént az, amire már körülbelül 2 éve vártam/vágytam: megérkezett Angliából életem első tükörreflexes fényképezőgépe. :-)
Persze ez se valami többszázezres profi gép, az a kis tükör viszont önmagában akkora különbséget jelent, hogy mostantól a blogon már nem attól fog függeni a képek minősége, hogy mit sikerült kihozni a gépből, hanem csakis az én képességeimtől, vagyis inkább azok hiányától.

Mióta elszakították tőlem a számomra eddig legfontosabb embert, minden élet és motiváció eltűnt belőlem, ezért is volt tetszhalott a blog közel 2 hónapig. Most azonban kezdem úgy érezni, hogy ha az életkedv nem is, de legalább az ihlet elkezdett apránként visszacsörgedezni a szemeim mögé. :)

Egyre kevésbé érzem azt, hogy tudom, hogy ki is vagyok valójában, merre tart az életem, és hogy van-e egyáltalán értelme folytatni... valószínűleg legalább ezzel nem vagyok egyedül.

Miért csak akkor érzem úgy, hogy szeretek élni, amikor élet és halál között egyensúlyozok 11 emelet magasan?...

"Why does it feel more real when I dream than when I am awake?..."

Az új rekord...

...huszonöt emelet.

Pöttöm kis tízemeletesek meg egy lego villamos...

Folyt. köv.

Together we stand... divided we fall

2011-02-02T20:32:00.007+01:00

A hetekben történt dolgok miatt hazatérésem óta egyetlen fotót sem csináltam, ezért most az elmúlt pár hónapból fogok válogatni.

Tudod milyen az, ha a szerelmed az egyik napról a másikra fogják a szülei, teletömik a fejét hazugságokkal rólad, aztán felteszik egy repülőgépre és elviszik a kontinens másik végébe, hogy soha többet ne láthasd? Anélkül, hogy egyáltalán elköszönhettél volna tőle... Aztán pár hétre rá kapsz tőle egy e-mailt, hogy bocs, de soha többet nem fogsz látni, jobb ha úgy teszünk mintha nem is létezne a másik....

A tanulság: csak azt engedd közel magadhoz, akit nagyon meg akarsz verni.

Még novemberben megkeresett egy brit profi fotós, hogy nemsokára jön Budapestre, és a fotóim alapján én tűnök az egyetlen itteni urbexernek. Megbeszéltük, hogy találkozunk és elviszem pár érdekes helyre - ezek végül az Erzsébet híd, majd utánna a Szabadság híd lettek.

Neki persze volt rendes fényképezője - ez pedig az én első tükörreflexessel készült fotóm ;-)

A híd tetején Andy sikeresen beszorult egy pici lyukba, a lehető legfeltűnőbb helyen. Csak az egyik kezét tudta mozgatni... de nem kiszabadítani próbálta magát vele, hiszen pont kéznél volt a gép! :D

Még az Erzsébet hídban voltunk, amikor percek alatt hatalmas ködfelhő borította be a várost.
A sűrű ködös éjszaka az egyik legmelankólikusabb, leglehangolóbb, legdepresszívebb dolog amit ezen a bolygón átélhet az ember. Imádom.

Ezúttal rólam is készült pár kép...

készítette: Andy / uselesspsychic

Welcome to Budapest... please ignore the szutyk!

készítette: Andy / uselesspsychic

Amúgy nem tudok úszni... :D

Az Erzsébet híd a keresztespókok luxusrezidenciája. Nem is csoda, hiszen a díszkivilágítás egyenesen a "nappaliba" vonzza a vacsit :)

A Szabadság híd tetején voltunk, amikor egyszercsak azt vettem észre, hogy alattam a járdán egy 4 fős részeg társaság összevissza ordibál, és az egyik minden előjel nélkül elkezd a járda kellős közepére vizelni.
Gondoltam megviccelem egy kicsit a parasztját, és leordítottam neki, hogy:

Neeeeeeeeehuuuugyoooooozzz!!! :D

Ez a mondat elhagyatott épületek ablakán kikiáltva nagyon vicces dolgokat szokott produkálni, általában rémülten néz körül a delikvens, a hang forrását keresve, aztán ijedten eliszkol, mint akit üldöznek.
Ezúttal azonban elég nagy hibát követtem el - általában ugyanis az utcalámpák alól felnézve semmit sem lehet ilyenkor látni a híd tetejéből. Most azonban körülöttem mindenhol a sűrű köd verte vissza a város fényeit, aranysárga hátteret adva a sziluettemnek.

Az egyik paraszt szinte azonnal észrevett, és tátott szájjal bámult úgy 2 másodpercig - aztán már vette is elő a telefonját. Gondoltam le akar fotózni, ezért gyorsan visszabújtam a hídszerkezet belsejébe - hős parasztunk azonban már tárcsázott is...

Nem elég, hogy odahugyoz a járdára, de még ki is dob pár százezret (vagy millát?) az adófizetők zsebéből, hiszen most ugyanaz a felhajtás következik, mint amikor egy feltűnési viszketegségben szenvedő öngyilkosjelöltet kell lepiszkálni a hídról.

Gyorsan átkiáltottam Andy-nek, hogy We have to leave FAST! (nagyon gyorsan el kell tűnnünk), majd elindultunk egymással ellentétes irányba a híd karjain. Én a híd közepe felé sétáltam le, Andy pedig közvetlenül díszpolgáraink feje fölött, a budai hídfő felé.

Amint leértem az utcaszintre, gyorsan átrohantam a híd túloldalára. Hamarosan megjelent Andy is, és ahogy sétált felém, a háta mögött megláttam az első kiérkező járőrt, amint megáll a parasztok mellett - akik még mindig vadul bámultak fölfelé, és fogalmuk se volt róla, hogy az orruk elől lógtunk meg. :D

Mire átértünk a pesti oldalra, már 4 rendőrautó volt a hídon, és nemsokára kiérkezett két tűzoltó, és egy reflektorral felszerelt rendőrhajó is, ami fel-alá scannelte a hídpillért, amin voltunk. Emellett egészen a Kálvin térig összevissza cikáztak a rendőrautók, amikből úgy sasoltak kifelé a kékek, mintha egy bankrablót kerestek volna. Az egész Szabadság híd villogó kék fényben úszott.

Ezúttal is köszönöm annak a kedves kopasz kis köcsögnek, hogy buzgómócsingságával egy egész sor rendőrnek és tűzoltónak okozott felesleges felhajtást, és kitudja mekkora adag közpénzt égetett el.

Elköszöntem Andytől, majd visszasétáltam a hídhoz, ahol éppen kezdték feladni a rendőrök a keresést, és egyesével tűntek el a villogó kék fénypontok a hídról. Amikor az utolsó tűzoltóautó is elment, elkezdtem átsétálni a hídon, a gyönyörű, sűrű ködben. A szemközti Erzsébet hídból csak halvány fénypontok látszottak.
Ahogy ott fotózgattam, egyszercsak megállt mellettem egy biciklis lány, és feltűnően vigyorgott rám. Elbeszélgettünk egy kicsit; Lengyelországból jött, és csak tanulni jött ide, de annyira beleszeretett Budapestbe, hogy elhatározta, hogy ideköltözik. Katharina volt a neve, de azt mondta, Katalinra fogja változtatni. :-)

Ebből is látszik, hogy Budapestet csak az látja rondának és az akarja otthagyni, aki ide született - bele Európa legdepressziósabb, legpanaszkodósabb nemzetének fővárosába, ahol ami eleve szép volt, azt szétfirkáljuk és lebontjuk, ami pedig új és jó, azt addig fikázzuk és rongáljuk, amíg tényleg szar nem lesz. Ideje lenne megtanulnunk értékelni, hogy fővárosunk Európa legszebbjei közé tartozik, és kutyakötelességünk lenne azon dolgozni, hogy ez így is maradjon, és ne a vízfejű, tolvaj politikusaink legyenek országunk legemlékezetesebb entitásai - hiszen ez még mindig nem Orbánia, se nem Gyurcsányisztán, hanem Magyarország - és ezek a korrupt kis seggdugaszok messze eltörpülnek 1100 évnyi történelem mellett.

Na nem akarok itt mélymagyarkodni (ez megintcsak egy érdekes koncepció :D), de vegyük már észre, hogy a semmin civakodunk folyton, és azon veszünk össze, hogy melyik volt jobb - a tolvaj, a másik tolvaj vagy a diktátor...

Na, most, hogy először és utoljára szóbahoztuk a politikát, itt az ideje valami értelmesebbnek: absztraktálódjunk egy kicsit. :D

Goodbye... "angel".

Szombathely tetején

2011-01-10T13:00:00.004+01:00

Hajnali 2 körül érkeztem a hatalmas épület elé. Megbizonyosodtam róla, hogy senki nincs a közelben, belekapaszkodtam az állványzat külsejébe, és elkezdtem mászni felfelé. Körülbelül a hatodikig ment egy szusszal. Amíg pihentem, volt időm gyönyörködni a kilátásban, és a semmiben, ami alattam volt. A karjaimon kívül semmi nem akadályozta volna meg, hogy lezuhanjak a betonba.

Így hát másztam tovább fölfelé, egészen a 15-ödik emeletig, vagyis a tetőig. Itt egy létra vezet fel a 16-odikra, az antenna emelvényének tetejére. Innen készültek a képek - Szombathely, és egyben Vas megye legmagasabb ember alkotta pontjáról.

Nézd meg nagyban is - kicsiben nem az igazi.
Észrevettem, hogy a blogspot életlenné teszi a képeket, amikor lekicsinyíti. Szóval kattkattkatt...

Helikopter leszállópálya a kórház tetején...

Milyen picik azok a kis 10 emeletes panelházak...

A reggeli panoráma hatalmasra sikerült, majdnem a fél kilátás látszik rajta. Érdemes nagyobb méretben is megnézni: kattints ide

Hello Szombathely!

2011-01-07T16:15:00.004+01:00

Émelyítő, rothadó végtermékre emlékeztető, biológiai fegyverként is alkalmazható, politikusaink erkölcsi színvonalával vetekedő áporodott seggszag üti meg az orrod egy boxoló öklének erejével.

A váratlanul rádtámadó szaglószervi szimfónia olyan hirtelen és alattomosan hasít az öntudatod legmélyebb zugaiba, hogy menten leborulsz a villamosról, de még ott is összehányod magad.
Minden kétség szertefoszlik, immár teljesen biztos lehetsz benne: újra Budapesten vagy. :-)

Ezzel a feledhetetlen élménnyel köszöntött szeretett városom, a Szombathelyen eltöltött 2 hét után hazatérve. Még csak harmadszor voltam itt, de a főváros (a hajléktalanoké) után messze a kedvenc helyem lett.

Amint azt már említettem, barátnőm apjának jóvoltából egy rendes tükörreflexes fényképezőgéppel volt alkalmam fotózni ottlétem ideje alatt. Nem kell semmi túlzottan komolyra gondolni; egy Canon EOS 1000D-ről van szó, kitobjektívvel, vagyis pont a Canon legamatőrebb (belépő szintű) tükörreflexeséről van szó - viszont a lényeg a fotós fejében, nem pedig a gépében van. :)

A Szombathelyen eltöltött 16 napom alatt összesen több, mint 1500 fotót készítettem - úgy, hogy (hozzám képest) szinte egyáltalán nem is a fotózással foglalkoztam, hanem a barátnőmmel - de még így is sikerült valahogy összehozni a napi 90 fotós átlagot. :D

Most tehát kiderül, hogy milyen is lenne, ha lenne egy (rendes) fényképezőm. Bár a semminél minden jobb, de örülnék, ha valamelyik automata módban kattintgató buta turista helyett az én ölembe hullana egy tükörreflexes gépszem...

Amint látjátok, kúúúrva hideg volt. Mit tehet ilyenkor az ember? Természetesen iszik...
Évek óta először újra ittam egy gintonicot, és rájöttem, hogy miért szerettem annyira. Mert jóóóó!

Node térjünk mán' a lényegre!
Már az első szombathelyi látogatásom során találtam egy elhagyatott Szovjet laktanyát. Sok nagy épületből áll, amik sajnos belülről szinte teljesen üresek - a legérdekesebb dolog, amit találtam, egy cirill betűkkel írt újság darabja, egyenesen 1989-ből.

Természetesen rögtön a tető felé vettem az utat :-)

Amikor a nyáron először voltam Szombathelyen, és feljutottam az egyik 10 emeletes paneltömb tetejére, a városon körbenézve rögtön feltűnt az a tömbház, amely 14 emeletével magaslik a város fölé.

Azóta kiderült, hogy ez nem csak Szombathely, de egész Vas megye legmagasabb építménye. A város nagyjából minden pontjáról látszik, ráadásul még egy antennatorony is van a tetején...

Úgy tornyosult a monstrum a téli ködben a hétköznapi 3-4 szintes házak fölé, mintha a Mount Everest gonosz betonfivére lenne...

...és így néz ki ugyanez - a másik oldalról:

Hehehe...

Folytatása következik.

BUÉK

2010-12-31T01:16:00.000+01:00

Boldog karácsonyt és bolondságban gazdag új évet mindenkinek!

A posthiány oka az, hogy Szombathelyen töltöm az ünnepeket kedves barátnőmmel, és inkább vele foglalkozok, mint a blogolással. :-)

Viszont amint hazatérek Budapestre, rendezek egy nagy postdömpinget. Most először egy rendes tükörreflexes géppel volt alkalmam fotózni, szerelmem apjának köszönhetően, úgyhogy sok jó van a puttonyomban, hehehe.

Timföld

2010-11-28T08:57:00.006+01:00

Pénteken tettünk egy 100km-es kirándulást, egy szlovák határhoz közeli kis faluba.

A célpont: egy 1996 óta elhagyatott timföldgyár.

A terület sok nagyobb ipari épületből áll, amelyek nagyrésze üres.

Ebből a hatalmas épületből is csak a vezérlőközpont és egy iroda maradt meg, jól elrejtve a gigantikus, ~5 emelet magas, az utólsó csavarig kiürített gyárépület űrjében. A tér egyik felső sarkában megbújó, messziről "megfigyelő szobának" tűnő kis építmény volt az egyetlen része az épületnek, amit nem ürítettek ki - egyszerűen leheggesztették az összes ajtót, a bennük lévő üveglapokat pedig acélra cserélték.

Mi természetesen a vasbeton falakon keresztül lazán besétáltunk.

A szobányi műszerfalon több, szeizmográfra hasonlító naplózóberendezés is volt, ami egy papírgurigára rajzolt kitudja milyen működési adatokat és üzemi statisztikákat. Az egyikből kilógott a papirusz (valószínűleg valami vandállat hatására), mintha a beleit tépték volna ki a gépóriásnak. Az üzem 15 évvel ezelőtti utolsó lehelletei, az utolsó munkanap utolsó mozzanatainak utolsó tárgyi bizonyítéka kígyózott előttünk a poros padlón.

A törött ablakokon keresztül befújó hideg szél folyamatos mozgást adott a szalagnak, mintha csak a fák lombjait lengette volna, nem pedig egy gép által precízen rögzített tömör adathalmazt, amely valamikor a 90-es évek folyamán értelmét vesztette.

A folyton mozgó papírszalagot nem volt könnyű az amatőr géppel egy vaksötét helyen megörökíteni. Gyakorlatilag lehetetlen lett volna, ha nem lett volna kéznél az újonnan beszerzett 35W-os halogénizzóm a BitangAkkuról^TM etetve. A professzionálisan összehekkelt fénytechnika segítségével sikerült megörökíteni - méghozzá szép élesen - a folyamatos mozgásban lévő mechanikus haláltusát.

A művészet pedig mindenhol ott van.

Ahogy kijöttünk az épületből és vissza az őrzetlen területre, rájöttünk, hogy nem eső esik, hanem hó... 2010 első hava egy elhagyatott gyárépületben ért utól :)

Nekivágtunk a hosszú autózásnak hazafelé, de mire 1-2 falut magunk mögött hagytunk, a kis havazásból jóformán hóvihar lett, és az út nagyrészét egyre mélyebb hótakaróban tettük meg - természtesen nyári gumival...

A kihalt utakon néha lekapcsolt fényszórókkal mentünk - így sokkal messzebbre elláttunk, mint lámpával, mert úgy csak a felénk tartó hópelyheket láttuk, nameg az előttünk lévő kb 5 métert. Egészen különleges érzés volt a mesébe illő hófehér tájakon átsuhanni úgy, hogy a holdfényen kívül semmiféle fényforrás nem törte meg a sötétséget.

A hajnali fagyban hazafelé sétálva pedig egy igen furcsa dologra bukkantam... egy gödör, valami furcsa állat tetemének darabjaival és csontjaival. Fogalmam sincs, hogy hogyan és miért került oda. És ha már egyszer odakerült, ki ásta ki, ezután miért hagyta ott, és egyáltalán honnan tudta, hogy ott van?

Vajon hány elásott whatdisznó vár Budapest utcái alatt a feltámadásra? :D

Végezetül egy pár nappal ezelőtti kép, ami napfelkeltekor, épp az óccsóboros alkoholmérgezéses rókamóka előtt - vagy közben - készült. Nem is emlékszem rá, hogy elkészítettem.

Talán nem is én készítettem? :o

U.I.: A what-disznó^TM az alterBp Corporation névjegye vagy bejegyzett védjegye az Egybesült Államokban és/vagy más országokban. Mindennemű engedély nélküli használat 5 éves közszolgálatban elvégzendő közterületi óvszerhámozást, négyszeres életfogytig tartó szabadságvesztést, be- illetve lefejezést, puding általi halált, esetleg szigorított anális fegyházat, avagy biciklit von maga után.

The Other Side

2010-11-22T05:33:00.002+01:00

A Ferenciek Tere környékén sétálgatva bukkantam erre az érdekes kis sarokra... a képen annyira nem érződik, mint élőben, de olyan, mintha az ember hirtelen egy másik városban találná magát.
A baloldali utca frissen felújított, tiszta, igazi budapesti stílusú díszes lámpaoszlopokkal, amiken már a téli spirálszerű formában tekergőző izzósorok is fent vannak.

Aztán az ember megtesz pár lépést, és hirtelen egy piszkos, tagekkel teletűzdelt, rendezetlen sétálóutcán találja magát. A túlsó oldalán egy kerítés mögött, nyomasztó tűzfalak közé beszorítva romos játszótér és kutyafuttató húzódik meg. Még a fény is más...

Nem túl messze innen, a Corvinus Egyetem "brutálisan modern" épülete előtt elsétálva figyeltem fel erre az építészetileg és városképileg is elég szokatlan látványra... a "nagyon új" és a "nagyon régi" brutális találkozása, körülbelül olyan, mint amikor egy 50 kilós selyemhangú szőke virágszál próbál befogadni egy kétméteres családgyilkos niggerfaszt.

Szép lenne, jó lenne, de valahogy nem megy... :D

A Lágymányosi hídnál is jártam - és ha már arra jártam, felmentem egészen a lámpatestekig...

A bejegyzés címe pedig azért lett az ami, mert multkor, tőlem szokatlan módon ismét nappali fotózásra szántam el magam.

Ez a Naprendszer által nyújtott fénypaletta "másik oldala", a legtöbb fotós számára (már csak egyszerűségi szempontból is) sokkalinkább kedvelt, számomra unalmas része a napnak, amikor a dolgok a mindenki által ismert oldalukat mutatják. De ha már kicsit tovább maradt nálam a kölcsöngép, nem ülhettem tétlenül otthon! :)

Ladies and gentlemen, I present to you...

néni in COLOR

Sok hála és köszönet a Színes Város Project-nek! :-)

And now, for something completely different...

Láttátok a Trainspotting című filmet? ... hülye kérdés, aki nem látta, annak valószínűleg nincs is sok keresnivalója egy ilyen beteg oldalon. :D
Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a filmben látott állapotok nem valósak, és hogy csak a hatás kedvéért túloztak a film alkotói. Abban, ahogy élnek a fiatal herkások, akik már minden mozdíthatót eladtak a lakásukból (ez mondjuk tényleg túlzás, mármint hogy van lakásuk), egyetlen matracot kivéve, hogy legyen min aludni, meg a következő adagot belőni.

Ha te is azok közé tartozol, akik ezt túlzásnak vélik: jártál már igazi drogtanyában? :)
Ha nem, akkor figyelmedbe ajánlom a következő fotókat, amiket pár nappal ezelőtt készítettem, egy nemrég (ismét) felgyújtott, omladozó épületben... a város legelitebb kerületében.

Home, sweet home...

Megszületett az első "magányos szék" klisébe tartozó fotóm is... :)

Az irónia elég kegyetlen néha...

És végül, hogy egy kicsit megismerhessétek az itt összehordott betegségek forrását, gondoltam ideje lenne már, hogy feltegyek magamról is egy képet...

The Return of Stencilface

2010-11-08T17:48:00.002+01:00

Egy kis lelki mélypont után újra itt kedvenc elmebetegetek.

Mai fő témánk a Szabadság-híd. Szeretem a Szabadság-hidat. Kitaláltátok már? :-)

A kedvenc rejtekhelyem...

Alattam rongyolt el az első villamos :-)

Ez egy teljesen hétköznapi fotó a villamosokról. Nyilván.

Sin City... lájk.

Ősz-in-a-box

Stencilarc visszatér.

Megkoronáztak! :-)

Urban Exploration

2010-09-13T05:45:00.002+02:00

Egy kis városi felfedezés ;-)

Vajon hogyan került pénteken (10.-én) két elhagyatott TV a Moszkva Tér közepére?...

Watch The World Burn

2010-09-04T10:56:00.003+02:00

A nyár egyik utolsó estéjén (basszameg) végre újra alkalmunk nyílt meglátogatni az egyik kedvenc helyem: a gellérthegyi rejtett kiskilátót.

Kattints a képre - nézd meg nagyban!

Álmosan terpeszkedett elénk a város, ahogy széttárta lábait a reggeli embertömegnek...

Hátradőltünk és kibontottunk még egy üveg bort, majd csendben figyeltük az univerzum utolsó perceit...

(no HDR)

Ahogy reggeledett, a felkelő Nap tiszteletére feláldoztunk egy oposszumot, majd a vérével szentesítettük az alattunk elrongyoló villamost.

Végezetül egy régebbi fotó: a háttérképből megismert, belvárosi eresz alatt nyomuló ominózus kutyás néni.

Nemmegmondtamhogynegyereidemegnegyereerrehe

2010-08-27T09:15:00.003+02:00

Offfffftopic

2010-08-24T21:16:00.002+02:00

Régiek

2010-08-24T20:11:00.035+02:00

2009 május

2009 február

2009 május

2009 április

2009 február

2009 január

2009 február

2009 február - április

2009 január

2009 május

Bevezető

2010-08-02T04:20:00.003+02:00

Ez a blog azért jött létre, hogy megoszthassam a fotóimat azokkal, akiket érdekel városunk egy kicsit más szemszögből - általában felülről -, a pusztulás, a világvége hangulata, az elhagyatott épületek, és az olyan helyek, amik mellett sokan mindennap elmennek, mégis csak kevesen vesznek tudomást róluk.

Sok fotóm életveszélyes (vagy illegális) helyzetekben készült - ezek egytől-egyig spontán ötlettől vezérelve, bármiféle kibiztosítás vagy életvédő felszerelés nélkül készültek, a saját kalandvágyam és meggondolatlanságom eredményei, tehát ha bárki úgy gondolja, hogy utánnam csinálja, az hülye.

Mivel ez egy személyes fotóblog, lesznek itt a témától elütő képek is, akinek nemtetszik, az bekaphatja.

--

This blog was created as a means for me to share my photos with everyone who is interested in seeing Budapest from a slightly different perspective - usually from really high up -, or in the visual aspects of decay and destruction, the apocalypse, abandonment, Urban Exploration, and places where very few people have been, yet thousands walk by every day.

Many of my photos were taken in life-threatening (and/or illegal) situations, inspired by spontaneous ideas and without any sort of safety equipment or planning. I have an unhealthy lack of respect for danger, so obviously, if you choose to try and repeat any of these things in my photos, you are an idiot.

Being a personal photoblog, there will occasionally be photos that don't match the blog's theme. If you don't like it - eat me!